Letölthető pdf

Ár: 
500 Ft
A vásárláshoz regisztráció szükséges.
Oldalszám: 
327. o.
JEL besorolás: 
O52, P16
Kivonat: 

Németország mostanra az EU erőközpontja lett, amely meghatározó módon formálhatja az unió jövőjét. Németország vezető szerepe ugyanakkor magyarázatot igényel, hiszen korábban, így különösen a német újraegyesítéskor vagy később az EU keleti bővítésekor sem tört látványosan vezető szerepre Európa legnagyobb gazdasága. A cikk arra vállalkozik, hogy a hegemón stabilitás elmélete alapján megvizsgálja Németország státuszát az EU-ban, különösen az Európát 2008-ban elérő válság rendezésében játszott szerepét. A szerző amellett érvel, hogy habár Németország valóban az EU legnagyobb és legerősebb gazdasága, ám csak fenntartásokkal tekinthető hegemónnak, mivel a hegemónnak tulajdonított feladatok egy részét nem hajlandó felvállalni. Sem végső hitelező, sem végső piac nem kíván lenni. Ezzel elutasítja, hogy jóságos hegemónként a stabilitást – mint közjószágot – a saját költségére teremtse meg az EU-ban. Ahol Németország egyértelműen szerepet vállal, az a makrogazdasági koordináció erősítése szigorú költségvetési szabályrendszer által. Ez azonban kevés lehet ahhoz, hogy a magországok és a periféria között tartóssá válni látszó feszültség oldódjon.

English summary
Is Germany a regional hegemon?
Synopsis: 

Germany has become the power house of the EU, and as such, it is in the position to potentially determine the future of the union. Nevertheless, Germany’s dominant position is not a straightforward one and requires further interpretation: even though Germany is Europe’s largest economy, it did not assume a leadership role following either the reunification of the country or especially the Eastern enlargement of the EU. The article analyses the changing status and role of Germany, focusing especially on its role in crisis management following the 2008 financial crisis, from the perspective of Hegemon Stability Theory. The article argues accordingly that in spite of its size and economic strength, Germany can be considered as a hegemon only with reservations. It is not ready to undertake many of the classic tasks of a hegemon. Germany, in fact, is not willing to behave as a lender of last resort or as a market of last resort. Consequently, it declines to create stability in the EU as a public good at its own cost. The sphere where Germany has shown remarkable activity is macroeconomic coordination in the form of strict fiscal rules. This, however, might prove to be just too little to remedy the tension between the core and the periphery.